Miben változtatna az életedben az, ha eleve léteznének teremtett kész csomagokként készen a kívánságaid, csak összhangba kellene jönnöd velük és lekonvertálni fizikai síkra?
Ugye mennyivel egyszerűbb is lenne gürcölés és aggodalom helyett ráhangolódni a kívánságod frekvenciájára, és közreműködve ezzel a teremtési hullámhosszal megszülnöd az életedbe?

 

Jövődet szeretnéd a kezedben tartani az itt és mostból, vagy feltárni magad?

Cégek vezetői, akik SZFH-val dolgoznak, és élnek a mindennapokban.

Hogyan csiklandozd ki a lelked az új korszak bizarr veszélyeiből?

Hogyan találd meg a kiutat az új korszak megpróbáltatásaival szemben egészségesebben, boldogabban, kiteljesedettebben, mint valaha?

Egy aranykötélen az Istenek eledeléből szőtt ambrózia mentőöv száll alá most hozzád a kozmikus önfeledten nevető Énedtől.

Ambrosia Frequency Healing


Ambrózia avagy Istenek Eledelének Frekvenciáját az kóstolhatja kizárólag meg, aki foglalkozott már éberség, meditáció, alfa, théta agyhullámokkal. Így erre az új spirituális evolúciós lépcsőfokra ráléphet.

Level I.


Ezen az alapozó tanfolyamon elsajátítanak a résztvevők egy újfajta tudatszintet, ami most köszönt be a bolygón a spirituális evolúción belül, a frekvencia tudatosságot. Egy új birodalom arany kapuja tárul ki eléjük.

Level II.


Ez a haladó szint nagy intenzitással dolgozik, megadja, hogy másokon is dolgozz, és összekösd őket frekvenciákkal. A Frekvencia Tudatosság megmutatkozik spontán könnyen a hétköznapokban.

Level III.


Ennek a témája is annyira erőteljes folyamatokat, változásokat és állapotokat kavarhat fel, hogy csak a mi kereteink között lehet erre az ERŐRE szert tenni, akik már a haladó szintet tökéletesen elvégezték.

%
EGYSZERRE EGYSÉG EGYEDIEN

ahol nem a guru vagy szakember fogja megoldani a problémáidat, hanem a szuperkozmikus lelkeddel te magad.


 

Azok foglalkozhatnak az SZFH-val, akikben már megvan a szándék ahhoz, hogy ledobálják vállaikról és mellkasukról a lelki terhek mázsás súlyait. Akik páratlanul egyedi lények.
Az Univerzum csillagai. Ahol a szívük ott az otthonuk. Másokkal is megosztják.

Új Szint a Lelki Evolúcióban

Akik programoztak, agyhullámoztak, meditáltak, ástak, karmikus gyökér okokig hatoltak, energia gyógyítottak, azt vették észre egy idő után, hogy valami kimondatlanul hiányzik. Változnak, fejlődnek, és mégis olyan, mintha a problémáiknak soha nem lenne vége. Amikor pedig közvetlenül akarják a karmikus gyökér okot feloldani, vagy a meditációs eljárással felszámolni az azonosulást, akkor elnyeli őket a tudattalan, amely újabb problémákat teremt be az életükbe. Ugyan is Carl Gustav Jungtól az ősi mesterekig mindenki egyet ért abban, hogy a problémák boncolása olyan, mintha egy vérző, gennyedző sebet turkálnák. Ezért a változás úgymond döcögős, kenguru benzinnel zajlott, fejlődés, és vissza esés, átalakulás, és padlót fogás formájában sokaknál. Ez a kimondatlan veszély kiküszöbőlésért kiáltott, és egy magasabb intelligencia hatására létre hozta az emberi világban az új tudatossági szintet, az eddigi spirituális evolúció új lépcsőjét. Melyre a Szakrális Frekvenciák Hullámaival való foglalkozás a belépő.

180 Fokos Fordulat az Úton

A legősibb bölcsesség minden ösvényen azt hangoztatja, hogy a probléma nem oldható meg azon a szinten, ahol keletkezik. Minden egyén önmaga szintjéből tud kiindulni, ott ahol éppen tart. Ha elkezd gyakorolni, saját szintje vele marad, és saját szintjéről nyúl a karmikus gyökér okokhoz, a gennyedző sebes problémákba turkál. Saját szintjéről süllyed a tudattalanba, amely minden kultúrában a pokol maga. Így nem csoda, hogy a nyugat láthatatlan szenvedés láncolathoz kötözte magát mindig, egyik probléma megoldása után jött a többi, noha az eszközeik és spirituális ágazataik jók voltak. Az alapvető bajok a megoldó egyén szintjét nem lent a tudatalatt, hanem a tudat felett szükséges keresnie. Ahol a magasabb teremtő erők, szakrális lények, intelligenciák élnek. A régi korokban ezt speciálisan készült építményekkel nehéz rítusokkal hívták le. A jelen korban a technikai vívmányok és evolúció hatására könnyen fel lehet venni a felső létrend frekvenciáival a kapcsolatot. Ezek az erők a magasabb szintünkön élnek. 'Mégis hogyan is, ha egység van? '

Egyre Magasabban, Fentről

Az egység magasabb evolúcionális lépcsőjén az SZFH gyakorlója felismeri a TAGOLT EGYSÉG kozmikus törvényét. Ahogy egy a sejt az atomjával, mégis a sejt magasabb rendűen egy az atomjával, mert determinálja azt. Magasabb egységbeli világegyetemi erőink képesek a megidézett frekvenciával leáramolni, és tudatszintünkbe belépve kiégetni és felszabadítani a problémát a tudattalanba zuhanás és újabb problémák ezenneli feltúrásának veszélye nélkül. Így a gyökér ok nem maga a probléma, hanem a megoldás az, hogy felsőbb szintről van eljárva. Könnyebben lehetséges ez ebben a korban, mint bármikor valaha. Fentről egyszerű a problémára irányítani a frekvencia hullám sugarát. A probléma így magasabb dimenzióból van megoldva, ahelyett, hogy jelenlegi szinten ás le az egyén bárhová. Az igazi probléma ugyan is nem abból fakad, hogy tudat alatt szenvedés van, hanem az egyén nincs abban a létszinti pozícióban, hogy felülről tudjon hozzá nyúlni az adott problémához. A pozitív átkeretező kérdés is csak akkor működik, ha a lélek trónjáról jön.

Mi a legújabb eljárás, ami a spirituális praxis betetőződése?

Töltsd le INGYEN a részletes ajándék tájékoztatót, amely egy 180 fokos fordulatra invitál a spirituális úton. Méghozzá felfelé. Új távlatok nyílnak az úton járóknak. 
Sok gyakorló akkor nyugodott meg, mikor kipróbálta az SZFH eljárásait, és állításuk szerint megkoronázták vele eddigi ösvényeik gyakorlatait. Más ösvény működésére is pozitívan hat. Olyan kulcsok vannak bemutatva a tájékoztatóba, melyek használata kollektíven megakadályozta volna a világháborúkat.
Nagyon sok ösvénnyel foglalkozó ember, mint karácsonyt váró gyermek, napi szinten úgy közelít az SZFH által kivetelezett eljárásokhoz. Olyan technológiák, melyek lejöttek a mozi vászonról, és már a valóság. A letölthető tájékoztatóból meglátod, hogy ezen módszerek alkalmazása minden belső és világi válságot megakadályoztak volna.
  • Text Hover

TÖLTSD LE INGYEN
AZ ÚJ SZAKRÁLIS FELFEDEZÉSEKÉRT 
TÁJÉKOZTATÓNKAT! 




ÚJ ÉS LISTAVEZETŐ AJÁNLATAINK
(Szakrális Batyuk Lelki Vándoroknak)
Mit szólnál hozzá, ha alvás közben a Párnád összekapcsolná a Tudatod Kvantum Mezőkkel, Energiákkal, Dimenziókkal, Támogató Lényekkel, Mesterekkel és Segítené teremteni a Vágyaid, Céljaid elérését?

Álom Párna Technológia

Az Álmok téged valósítanak meg. Nem pedig te az Álmaid. Ezt igazolja az összes ősi, misztikus, sámán kultúra. És ezt bebizonyította a transzperszonális pszichológia, az integrál pszichológia, és a kvantum fizika. Ez még a motivátorok, sikerorientáltak, teremteni akarók számára is egy új paradigmaváltást követel. Innentől az SZFH-Álom Párnák hatásaitól minden más. Eljön tőle egy 180 fokos pozitív sorsfordulat

Miként lehet mostantól Théta, Alfa hullámokban gyakorlóknak kiszélesíteni a magasabb dimenziók és Kozmikus Erők felé az eredményeiket?
Rainbow Essence Wave Energetics

Akik Théta, vagy Alfa hullámokkal foglalkoznak, ők már képesek azon a szinten a gyakorlásukat erre a magasabb Cosmic Heart Field-re (Kozmikus Szív Mezőbe) emelt fokozatra kapcsolni. Ennek a frekvencia konzervátumnak a segítségével. MI EZ AZ ÚJ KOZMIKUS KOHERENCIA NAGYÁGYÚ, AMIT TITOKBAN ADTAK ÁT A LEGPROFIBB THÉTA, ÉS ALFA HULLÁMOKKAL DOLGOZÓK EMBERISÉG ELŐL REJTETT KÖRÉNEK ŐSI IDŐKTŐL?

ÚJ ÉS LISTAVEZETŐ DIGITÁLIS TANFOLYAM CSOMAGJAINK
(Az egyén átértelmezve és magasabb realitásba emelheti magát még az integratív, holisztikus szemléletekhez képest is. Valamint környezetét, lakhelyét is magasabb létszintre kapcsolhatja az alábbi eljárásokkal.)
A világon nagyon más erők hatnak, mint eddig...

Mindent Átváltoztató Szívsárkány Felébresztése

Mi a titka ennek a csomagnak, amiért több mester is alapkövetelménynek tartja ezt a digitális oktatóanyagot elvégezni a mai világban?

Amikor lakhelyed meridiánjaiban Isteni erő kering...
Sacrum Palatinum

Hogyan tedd otthonod az Égi dimenziók lakhelyévé? Milyen édeni bázissá válhat így környezeted bőség, egészség, szerelem és spirituális szemszögből?

TOP SZEMÉLYES FOGLALKOZÁSOK
(Arun Sayana Egyénre Szabott Szakrális Mentorálás V.I.P. Coachingjai)
V.I.P. Coaching Arun Sayana-val

Egyénre Szabott Szakrális Mentorálás

Milyen ÚJ TITKOK szükségesek az eredményes változáshoz? Mik ezek a dolgok, amelyeket még soha senki nem mondott el neked a meghökkentően könnyű eredményes teremtésről?

Szakrális Szerelem, és Pártalálás
Csillag Szerelem Private Coaching

Mi a megoldás akkor, ha Akit ma átölelsz holnap az ellenséged lehet? Szalmalángszerű fellobbanás helyett miként alakíts ki tartós kapcsolatot a boldogság közös nevezőjén? Hogyan létezz a pároddal olyan szerelemben, hogy még az égitestek is lemosolyogjanak az égről rátok? Mit tegyél, ha leszakította a lelked egy darabját, majd kivéreztette a Szakrális Szíved a Szerelmed?

Számunkra Fontos Képviseletek

Felelősségteljes
Orvosokkal Együttműködés

Az SZFH a racionalitás talajából gyökerezik, és az orvosokkal való együttműködést elengedhetetlennek tartja betegség esetén.

Konzultálás Facilitátorokkal
Terapeutákkal Együttműködés

Az egészséges psziché, mentálhigénia alapfeltétel bármilyen magasrendű spirituális ösvényen való részvételhez. Ez ősi idők óta így van.

Az Egység Tanítóival
Mesterekkel Együttműködés

Akik a felsőbb szinteket képviselik, tisztán, valódi spirituális erőre szert téve teljes joggal illeszthetik az SZFH-t praxisukba.

Pozitív Hatásokkal
Környezetedbe Integrálhatóság

Fontos számunkra, hogy személyes életviteledbe, családtagok és munkatársak szférájában is könnyen alkalmazni tudd ezeket a magasabb létszinteket.

Egyságben az Erő
Más Módszerekkel Kompatibilitás

Minden ösvény, teljesen összeilleszthető az SZFH-val, és ezek eredménye egyben magasan fel is fokozható. Minden más útra jó, erősítő hatással van.

Szabadságod, Egyediséged Tisztelete
Önmagad Autoritása

Az egyén tekintélye sérthetetlen kritérium számunkra. Fontosnak tartjuk, hogy az önmagaként való létezés a tisztelet alapja.

Mi a Tudományos Hátterünk?

Hogyan működik az SZFH?

Már 1968 óta a tudomány kimutatta, hogy, aki boldog, az mind a 65 DNS-ére tud hatni. Ehhez képest merőben új felfedezésekre és eredményekre tett szert kutatócsoportunk.

Hogyan jött létre az SZFH?

Mi a csoda a feltalálás mögött?

Mi köze a teleportációhoz, és a kvantumfizika kísérleteihez? Több nagyon rangos tudós dolgozott, ám az Isteni gondviselés váratlanul pont jókor, beavatkozott a kísérletekbe.

%

Elégedettek a használók az SZFH-val

%

Átalakulást tapasztal pozitív irányba

%

Elkezd pozitívan hatni másokra is

Iratkozz fel és tájékozódj olyan titkokról, amiket csak a belső kör kap meg!

Terjeszd ki a tudatosságod az okostelefon nyomkodástól a célbeteljesedéseiden át Istenig! Ezen felül hírek, események, lehetőségek, közös kreatív munka és tevékenységekről is értesülhetsz. Bármikor szabadon leiratkozhatsz.

FIGYELEM! A FELIRATKOZÓK BELSŐ KÖRÖS LISTÁJA ELÉRTE A MAXIMÁLIS TAGSÁGI LÉTSZÁMOT.

AMENNYIBEN SZERETNÉL INFORMÁCIÓT KAPNI JELEZD AZ INFO@SZFH.EU, VAGY A +36 70 704 1958 SZÁMON.